Chilei cseresznye

A szépségkirálynő esete a biogazdálkodással

IDA

Miró Kiss Ida riportja. Megjelent a Biokultúra 1999. február-márciusi számában.

A láma a bennfentesek felsőbbrendűségével tekint le az almot kapirgáló kamaszokra. Mellette vicuna a szomszéd ólban, virgonc disznók, odébb kócos borjú szopik. A fiúk olykor bizalmatlanul sandítanak a hátuk mögé, nem bíznak még az állatokban. A Santiagoban eszeveszetten robogó buszok és kocsik között érzik magukat otthon. Egyik-másik meg sem tudja különböztetni az Andok két legjellegzetesebb háziállatát egymástól. Ezt Julia Angelica, az újoncokat irányító végzős mondja. A hosszú fekete hajú, piros arcú lány egy veterán tornatanárnő határozottságával dirigálja a nála alig három évvel fiatalabb fiúkat. Láblógázva üldögél a szélkerék melletti padon, és a pirque-i agroökológiai iskoláról mesél.

A lázadó szépségkirálynő
A chilei gazdasági “csoda” alapja a kiváló klíma, a jó termőtalaj, a belterjes, iparszerű mezőgazdaság, állattenyésztés, és a nagyipari élelmiszerfeldolgozás. Chile az USA legnagyobb gyümölcs-zöldség beszállítója. Ennek a “csodának” az ára a természeti erőforrások felélése, a talaj kizsarolása, a nagyfokú környezetterhelés, a hegyoldalak és a tengerparti sekély vizek eróziója. Egyelőre nem sokan vannak tisztában azzal, mibe is kerül valójában a fejlődés, és a dél-amerikai viszonylatban kiemelkedő jólét. Közéjük tartozik Marianne Müller Prieto, a főváros, Santiago közelében működő agro-ökológiai szakközépiskola alapítója.

Marianne családja az európai származású elithez tartozik, ám nem fogadta el az osztályába tartozó lányok szokványos sorsát. Kései hippiként lázadt, véletlenül csöppent bele a szépségkirálynő-választásba. Magas, karcsú, szőke nő – Miss Chile 1978, – aki visszautasította a felkínált modellszerződéseket, és inkább elment szociális gondozónak. Foglalkozott alultáplált gyerekekkel, kábítószeresekkel, és fiatalkorú bűnözőkkel. Azonban az ökológia foglalkoztatta igazán. Részt vett a zöldek tiltakozó mozgalmaiban, ismertsége sokat segített az ügyek napvilágra hozásában. Kevesellte azonban a tiltakozást, így jutott arra a gondolatra, hogy a biogazdálkodás elterjesztésének szenteli magát.

1988-ban kezdte szervezni az iskolát, a nagybátyjától kapott négy hektáros gazdaságban. A pirque-i agro-ökológiai szakközépiskola 1999. márciusában kezdi meg tizedik tanévét.

A tangazdaság
Négy évfolyamon kétszázhúsz tanuló jár az iskolába. Felvételi beszélgetésen választják ki az újakat, akik a tanévkezdés előtt három hetet töltenek el a gazdaságban. Ez a tűzpróba – mondja Julia Angelica – , a tanulók fele városi, azért bénáznak. De majd belejönnek. Alig van lemorzsolódó, jó itt tanulni. Együtt dolgozunk a tanárokkal a gazdaságban, ezért más, jobb a kapcsolatunk, mint a szokványos iskolákban.
Szélkerék húzza a vizet az öntözéshez, itatáshoz. Öntözőbarázdákon vágunk át, miközben a látnivalókat mutogatja széles mozdulatokkal.
– Nem alkalmazunk szintetikus vegyszereket – tép le egy őszibarackot a gyümölcsösben – , az állatok főként a trágyatermelésre kellenek, mivel természetesen műtrágyát sem használunk. A trágyát a többi szerves hulladékkal együtt komposztáljuk, ez éppen elegendő tápanyagutánpótlást biztosít. Van gilisztahumusztelepünk is. A talaj tisztítását pedig vetés előtt a tyúkokra bízzuk. Hordozható, fából készült ketrecben és ólban laknak a baromfiak. Néhány nap alatt tökéletesen megtisztítják a talajt a kártevőktől és a gyommagvaktól. Ha elkészültek a “napszámosok”, fogjuk, és áttelepítjük őket a másik ágyásba.

A kert legtávolabbi sarkában van a bioméhes, az egyik tanár szeme fénye. Éppen ott tüsténkedik űrhajósnak beöltözve a kaptár körül, aztán büszkén mutogatja a kis feldolgozó műhelyt. Nem csak mézet termelnek, de fajtanemesítéssel is foglalkoznak, tanulván a néhány év előtti nagy baktériumos járvány tanulságaiból. A mézet, gyümölcsöt, zöldséget, a fűszer- és gyógynövénykert terményeit, a tojást, a tanárok, a tanulók veszik meg, és néhány környékbeli, aki “előfizet” a termékekre.

Az iskola
– Hagyományos iskolai környezetben nagyon nehéz ökológiát tanítani – mondja Miriam Quiroga Díaz, az iskola pedagógiai vezetője. – Nálunk a tanulók behozzák a tanterembe tapasztalataikat, és ezeket együtt megbeszéljük. A gyerekek más iskolákhoz képest itt szabadságban élnek. A közös cél, a közös tevékenység alakítja őket, de minket tanárokat is.
– Tudják-e majd alkalmazni a végzettek az itt-tanult, a megszokottól elütő módszereket?
– Volt tanulóink egy része, akik a családi gazdaságba térnek vissza dolgozni, igen. A többiek pedig aszerint, milyen beosztást kapnak. Államilag elismert mezőgazdasági technikusi oklevelet nyújtunk, tehát előbb-utóbb eljön az alkalom, hogy érvényesítsék az ökológiai szemléletet.

Miből….
Marianne Müller fő tevékenysége az iskola fenntartásához és fejlesztéséhez szükséges pénz megszerzése. Pályázatok, tárgyalások, megbeszélések töltik ki a napja nagy részét.
– Az iskola ingyenes, tantervünket elfogadták, és így kapjuk a középiskolás tanulók után járó fejkvótát. Ez azonban a költségek 75%-át fedezi. A hiányzó részt “keresztapáknak” köszönhetjük, akik többek között ösztöndíjakat biztosítanak.

Egyre sürgetőbb a fejlesztés. Növekszik a tanulólétszám, újabb tantermekre és könyvtárszobára lenne szükségünk. A közismereti és a szaktárgyak mellett délutánonként szakkörökbe járnak a gyerekek, fotózással, színházzal, népművészettel foglalkoznak, ők szerkesztik az iskolarádiót, vásárokat és rodeókat szerveznek.

Saját tanulóink mellett elemi iskolás csoportokat is fogadunk, akik a tanév során többször is eljönnek ide, és kicsiben saját tevékenységükön keresztül megtapasztalják helyüket az élet körforgásában. Búzát vetnek, a magot megőrlik, kenyeret sütnek. A tanárutánpótlással nincs gondunk. Tanárjelöltek dolgoznak velünk.
-Honnan van ereje az iskola fenntartásához szükséges sziszifuszi munkához?
-Úgy érzem, megtaláltam valódi feladatomat a világban. Nem elég ijesztő adatokkal bombázni az embereket. Rá kell ébresztenünk őket, hogy részei a természetnek, hogy kölcsönösen függünk egymástól. Ehhez ad lehetőséget az iskola.