Bohóc

Évekkel ezelőtt az Arlegui utca és a Piaci Híd sarkán, egy pokrócon észrevettem egy bohócot.

Valaki talált, talán lopott kincseket árult, megfeketedett ezüstkanalat, lábost, miegymást.

A pici bohóc sápadt porcelán arcából a félig lehunyt szem csodálkozva nézte a nyüzsgő tömeget. Lehajoltam hozzá, kézbe vettem. A ruhája piszkos volt, a sityakjáról hiányzott egy arany gomb.

“Hát te?” – kérdeztem, de csak nézett.

“Mennyi lesz?” Egy ilyen porcelán szépség nem lehet olcsó.

“Ötezer” – mondta az ember, aki a bohóctól aznap estére vacsorát remélt.

“Négy” – mondtam, és ő győztesen mosolygott.

Mindhárman boldogok voltunk, ő a leendő vacsorájával, én a szépséges porcelán bohóccal, és talán a bohóc is.